19 évet kapott Horák Nóri gyilkosaZsúfolásig megtelt a tárgyalóterem a Pest megyei bíróságon a kiskunlacházi tinigyilkosság ítélethirdetésén. Feszült várakozás előzte meg a vádlott belépését. Amikor a védő jelt adott, három tetőtől talpig kommandós ruhába öltözött őr vezette be a vádlottat a vakuktól villogó tárgyalóba. Helyszíni tudósításunk folyamatosan frissül. Szalay Csaba bíró bemutatta a bírói tanács tagjait, közölte a jelenlévőkkel: november 18-án elhangzott a vádbeszéd; ezután megadta a szót Pocsai József vádlottnak. A vádlott az utolsó szó jogán azt mondta: „nagyon sajnálom az egészet, hogy így alakult, szándékosan sosem tettem volna ilyet. (A hozzátartozók sorából „na persze” suttogásokat hallani). Egész másfél év alatt nem látszott rajtam érzelem, de ez azért van, mert évek óta nem látszik rajtam, hogy mire gondolok, de ez ez azért van, mert nem látszanak meg rajtam az érzéseim. Ennyit szerettem volna mondani. Az ítélethirdetésen Nóri hozzátartozói, szakértők, a Pest megyei Rendőrkapitányság munkatársai és számos sajtós jelent meg. Szalay Csaba kihirdette az ítélete: a 18 nyilvános tárgyalást követően a bíróság az 1984-ben született Pocsai Józsefet bűnösnek találta egy rendbeli erőszakos közösülés bűntettében, egy rendbeli emberölés bűntettében, egy rendbeli kifosztás bűntettében, amelyekért halmozati büntetésként 19 év fegyházra bünteti, 10 év közügyektől való eltiltás, 19 millió forint perköltség megfizetésére is kötelezte. A bíróság elrendelte a lefoglalt bűnügyi bizonyítékok megsemmisítését. Nóri ékszereit édesanyjának adják vissza. A bíróság néhány pontban kiegészítette a vádakat és ismertette tényállását, miszerint: Pocsai József kedvezőtlen körülmények között nőtt föl, labilis az önbizalma, kisebbségi érzése hatalmi törekvéssel párosul, alacsony toleranciaszintű, hirtelen haragú, hajlamos az agresszióra, görcsösen ragaszkodik, hogy olyannak lássák, amilyennek akarja. Gátolt személyiségű, nőkkel bensőséges kapcsolatra képtelen. A nőkkel való kapcsolatra nagy igény van benne, de azokat megvalósítani párkapcsolat szintén nem tudja, csak szexuális kapcsolatig terjed a nőkkel való kapcsolata. Esetenkénti indulatkitörés jellemzi, jellemző rá a nagyzolás, kitalált történetek mesélése. Kielégíthetetlen szexuális vággyal rendelkezik. Pszichés állapota nem olyan súlyos, hogy befolyásolják a bűntett elkövetésében. Nehéz, zaklatott gyermekkora volt, magába zárkózott, elhanyagoltsága és édesanyja alkoholizmusa miatt beszédhiba alakult ki nála fiatal korában. Négy évesen bátyja öngyilkos lett, majd egy év múlva nevelőapja is. Édesanyja súlyos beteg lesz, József látja el őt. Anyja halála után naponta késő délutánig dolgozott, lakókörnyezetét elhanyagolta, nehezen viselte az egyedüllétet, gyakran alkoholizált kocsmában, diszkókban. Gyakran került az alkohol miatt konfliktusba másokkal az erős testalkatú, százkilós férfi. Magányos, külsejére igénytelen volt, a rendszeres tisztálkodást elhanyagolta, kellemetlen szaga volt. Az 1994-ben született Horák Nóra harmonikus családi környezeten élt, kitűnő tanuló volt általános iskolában. A 168 cm-es, alig ötven kilós lány 14 éves korára feltűnően csinos volt, testi fejlettsége, külseje, közvetlen magatartása idősebbnek mutatta. Gyakran önfejű volt, hirtelen hangulatingadozás is előfordult nála, gyakran egyedül ment haza bulik után. A végzetes napon feketére festette haját, így alakra és hajszínre is a vádlott ideálját testesítette meg. Aznap este barátnője édesanyja vitte a művelődési házban lévő buliba, ahol alkoholt is fogyasztott. Régi barátai nehezményezték, hogy többet van idegenekkel, mint saját baráti társaságával. Nem ment haza velük, unokatestvérét kérte, hadd aludjon nála. Hajnali 2.30 után Nóra kint beszélgetett kisírt szemekkel, de nem mondta el, miért. Egyedül indult haza átlagos tempóban a sötét kiserdő felé, amerre unokatestvére lakott. Barátai egy ideig még látták. Az egyiknek rossz előérzete támadt, ezért 2.52-kor fölhívta. Telefonja kicsörgött, de nem vették föl. József 19.30-körül a Filléres sörözőbe tért be haverjaival, elhatározták, h szórakozni mennek. Dunavarsányba indultak diszkóba. Nagy mennyiségű alkohol elfogyasztása után 1.40-kor indultak haza Dunavarsányból. Útközben József kijelentette: „az első szembejövő nőt megbaszom” – a többiek azt hitték, azért mond ilyeneket, mert be van rúgva. Mindenki kiszállt az autóból és hazaindult. József harmadmagával indult tovább, a Kinizsi utcánál elvált tőlük, ott lődörgött, hogy a művelődési házból hazafelé tartó valamelyik lánnyal szexuális kapcsolatot létesítsen. Ekkor vette észe Nóri unokatestvérét, akit kinézett magának, de a lány észrevette, gyorsan előkapta telefonját, mintha beszélne. József elment mellette, de nem beszéltek, a lány gyorsan beszaladt a házukba. A Kinizsi utca mellett lévő kiserdőt kb. 15-20 méterig megvilágítják az utcai lámpák, az erdő belsőbb részébe nem lehet belátni. November 22-23 éjjelén esni kezdett a hó. 2.30 körül szállingózott a hó, rendkívül hideg volt, mínusz fok. Horák Nóra erre tartott unokatestvére felé. A rosszkedvű lány egyedül akart lenni, s hogy hamarabb érjen unokatestvéréhez, átvágott a kiserdőn. A vádlott követte. Nóri az erdő közepén húzódó kerítés mellett megállt és rágyújtott. József ekkor előlépett a sötétből és megérintette, szexuális viszont akart vele kezdeni. A lány ellökte, a részeg József erre több alkalommal megütötte, közben letépte melltartóját, ékszereit, lerángatta nadrágját. A sokkhatás alatt álló, korábban kétségbeesetten ellenkező lánnyal szemből közösült. A lány testén húsz sérülést találtak. A megriadt részeg férfi ezután megfojtotta a lányt és a kerítés mellé vonszolva fejét egy bokor ágaival letakarta. Másnap délig várták a kislányt, szülei a rendőrségen jelentették be eltűnését. Nem sokkal ezután édesapja saját maga találta meg kislánya holttestét. Hamarosan távolabb megtalálták melltartóját és cigarettacsikkjét. Az első meghallgatásokon nem vitatta, hogy holtan hagyta a helyszínen a sértettet. Megkínálta cigarettával, beszélgettek, majd elfogadta a szexuális együttlétre irányuló ajánlatát, bementek az erdőbe, majd hátulról közösültek. A közösülés befejeztével valakit meglátott az utcán menni, ezért befogta a lányszáját, hogy ne hallják meg őket. Mire elengedte, már nem lélegzett. Cuccait magához vette, és elment, de semmi erőszakot nem alkalmazott hozzá. A beszélgetésre érdemben nem emlékszik, csak annyira, hogy Nóra említette: a buliban elszakadt a nyaklánca. Nóri ismerősei kizártnak tartották, hogy Nóri egy hideg téli éjszakán közösüljön egy vele ismeretlen, ápolatlan férfival. A buliban a neki udvarló szigetszentmiklósi fiatalemberrel – akit ő hívott meg – nem akart csókolózni, mert még nem zárta le kapcsolatát korábbi partnerével. Ezért aztán végképp kizártnak tarják, hogy egy ismeretlen, ápolatlan József második vallomása egészen másképp szól: cáfolta, hogy előtte találkozott Nóra unokatestvérével, és azt mondta, Nórával nem a második, hanem az első kiserdőben közösült, és élve hagyta ott a lényt. 2010 márciusában ismét változott a vallomás: mégiscsak a második kiserdőben közösültek, és hátulról hajánál és nyakánál fogva megragadta, mert a pesti prostituáltakhoz volt szokva, akiknél „sok minden megengedett”. Miután a lány szájába ejakulált, hátulról ismét közösült vele, majd ellökte a lányt, de élt – így Pocsai József vallomása. A bírói kérdésre a vádlott azt mondta: a nagy médianyilvánosságtól való félelmében mondott mást, mint később. Indoklását a bíróság logikátlannak tartja, és úgy állapítja meg, hogy azért módosítja a vallomását, hogy tette lehető legkisebb mértékben legyen büntetendő. A vádlott mindvégig tagadta az autóban elhangzott kijelentését, miszerint az első szembejövő lánnyal közösülni akar. A tanúk nem emlékeznek a kijelentésre, de megjegyezték: nem volt rá jellemző, hogy tiszteletlenül beszélt volna a nőkről. A vádlott DNS-ét és a kislány vérét megtalálták Nóra ékszerein, ruháin. Az orvos szakértők szerint csak úgy lehet megfojtani valakit, ha az orrát is befogják, tehát kizárt, hogy a száj befogásától fulladt volna meg. A vádlott tagadta azt is, hogy erőszakoskodott volna a lánnyal vagy bántalmazta volna, az orvosi tények minden kétséget kizáróan bizonyítják, hogy Nórát több helyen megütötte, testi erejével kényszerítette a közösülésre. Számtalan horzsolás, véraláfutás, sérülés volt a lány testén. A vádlott mindvégig azt állította, hogy állva, hátulról közösültek a lánnyal. Az összes orvos szakértői vélemény evvel ellentétben azt mondja, hogy fekvő, egymással szemben lévő helyzetben történt meg a közösülés, a nyomok arra engednek következtetni, hogy bal kézzel rángatta le a lányról a ruhát, amit alátámasztani látszik az a tény, hogy a vádlott balkezes. József azt is mondta, a nyakánál fogta a lányt, miközben közösültek, így fulladhatott meg, amit közösülés közben nem vett észre. A sértess fején, nyakán lévő sérülések elölről történő megragadásról tanúskodnak. Menekülni próbáló, levegőért kapkodó, gyengébb sértett próbálkozásait is észlelni lehet, kizárt dolog az is, hogy a vádlott nem vette észre, hogy a lány fuldoklik. A boncolás is egyértelműsítette: hosszan tartó, erős fojtogatás okozta a lány agyának bénulását. A helyszínen éppen meggyújtott, kettétörött, cigarettacsikket találtak, rajta Nóra vérével. Valószínűleg az arcra mért nagy erejű ütéstől sérülhetett meg a lány arca és ettől tört el a cigaretta is. A vádlott azt mondta, együtt cigiztek az erdőben, a cigaretta csikkek azonban minden kétséget kizáróan cáfolják ezt az állítást. Hogy miért ment be egyedül a kislány az erdőbe? A művelődési házban történt rossz élmény - amiért rossz kedve volt és zaklatott volt – felzaklatta, ezért, mielőtt betért volna unokatestvéréhez, el akart szívni egy cigarettát, hogy megnyugodjon. Pocsai József ekkor már követte, majd megtámadta és leteperte. A bíróság a legsúlyosabb erőszakos nemi közösülés fennállását állapította meg. Az erős testalkatú, nehéz fizikai munkában megerősödött, százkilós vádlott által alkalmazott testi erőszak alkalmas volt a 14 éves kislány ellenállásának megtörésére. Az erőszakos nemi közösülés után a vádlott az áldozatot megfojtotta. József az erőszakos nemi közösülés közben attól való félelmében, hogy valaki meghallja őket, megfojtotta a lányt, ami életellenes erőszakos cselekménynek minősül, melyet tudatosan, hosszú ideig hajtott végre. Ezután a halott lány értéktárgyait eltulajdonította, ezzel a kifosztás bűntettét valósította meg. A vádlott útonálló jelleggel, alkoholos befolyásoltság alatt, kiskorú sérelmére követte el a bűncselekményt, mindez súlyosbító körülménynek számít. Mellette egyetlen dolog szólt: büntetlen előélete. Az életellenes bűncselekményért túl súlyosnak találta a büntető tanács az életfogytiglani börtönbüntetést, ezért a kiszabható büntetési tétel maximumához közeli, 19 év fegyházban való letöltendő szabadságvesztésre ítélte a vádlottat, melynek legalább 4/5-öt része után részesülhet feltételes szabadlábra helyezésben. Az előzetes letartóztatás időtartamát beszámítják a büntetés időtartamába. Az ügyész súlyosbításért, a vádlott és a védő enyhítésért fellebbezett. A fellebbezések miatt az ítélet nem jogerős. Az ügyész indítványára a vádlott az előzetes letartóztatás meghosszabbítását kéri, ami ellen a vádlott és védője nem emelt kifogást. Egyetlen kérésük, hogy a vádlott továbbra is a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet 3-as számú objektumában, azaz a Venyige utcai börtönben tölthesse előzetes letartóztatását, mivel itt nem érte incidens a vádlottat. barikad.hu |
Központi videók
ESEMÉNYNAPTÁR



























