2011 a Jobbik éve voltA Jobbik lett 2011 nyertese, a parlamenti erők közül ugyanis a radikális ellenzéki párt erősödött a legnagyobb mértékben – nyilatkozta a Borsnak Kiszelly Zoltán. A Fidesz 65 százalékról 39 százalékra zuhant népszerűsége mögött a politológus szerint a gazdasági helyzet, az adóreform és a gyenge forint miatt csökkenő életszínvonal áll. Szavai szerint az elszámoltatás elmaradása miatt is sokan kiábrándultak a kormánypártokból, s ők ma már a Jobbik táborát erősítik. Majdnem felocsúdtak Kiszelly úgy látja, az MSZP már éppen kezdett felocsúdni a választási vereségből, amikor a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció kivált a pártból. Mindazonáltal a szakember szerint a szakítás jót tett a pártnak, mert így „sikerült rendezniük a belső viszonyukat”. A szocialisták legnagyobb gondjának táboruk elöregedését nevezte, s a kommunista utódpárt szerinte látványos utcai megmozdulásokkal próbál majd fiatalítani. Ugyanakkor rámutat: a baloldalnak sok ereje elmehet az LMP, a DK és az MSZP közötti belső rivalizálásra. A Jobbik kezében az ütőkártya A politológus leszögezi: 2011 a Jobbik éve volt. Az elmúlt esztendőben a párt megduplázta szavazóbázisát, és jelenleg 24 százalékon áll. A radikálisok szerinte azért erősödtek meg az összes parlamenti erő közül a legkomolyabb mértékben, mert „ a keleti megyékben nagy gondot okoz a vagyonbiztonság kérdése, amire a Magyar Gárda tökéletes gyógyírnak tűnt az emberek szemében – például Gyöngyöspatán”. (Gyöngyöspatán nem a Gárda, hanem a Szebb Jövőért Polgárőrség járőrözött - a szerk.) A szakember szerint a párt legnagyobb ütőkártyája az elmúlt húsz év kritizálása lehet, hiszen „ők nem voltak ebben benne”. Kiszelly úgy véli, a Jobbik idén még tovább növelheti táborát. LMP: Hátulról fenyegetve A szakember szerint az LMP „egész jól teljesített” tavaly, sikerült tartósan 5 százalékos népszerűség fölött maradniuk, tehát stabil parlamenti erővé váltak. Idén azonban el kell dönteniük, hogy egyértelműen fellépnek-e a Fidesszel szemben, vagy melléjük állnak. A politológus rámutat a magukat "hátulról feljövő" civil szervezetekként meghatározó liberális csoportok megjelenésére, mint például a Milla, vagy a Negyedik Köztársaság. Úgy véli, ezek elsősorban az LMP-től tudnak elvinni szavazókat. bors.hu nyomán barikad.hu |
Központi videók
ESEMÉNYNAPTÁR



























