Lázadás Pest megyébenNapirend előtt közmeghallgatást tart a megye, Szűcs Lajos pedig igen kínos pillanatokat él át. A megyei polgároknak nemigen tetszik a fülkeforradalom. Közgyűlés percről-percre. A polgárok kérdései a felelőtlen átláthatatlan kölcsönfelvételekről, a nevelőszülői hálózat összeomlásáról és arról is kérdeznek, miért nem tett az elnök úr semmit a közintézmények fűtésének kikapcsolása miatt? A Dunakeszi cigány kisebbség elnöke külön megköszöni Szűcs Lajosnak az Azori-szigeteki utat és kéri az elnök urat, hogy a többi képviselő elérhetőségét is juttassa el részére, hogy mindenkinek megköszönhesse. (Általános derültség a teremben). Szűcs Lajos mindenkinek írásban ígér választ.
A jobbikos képviselők egyébként színes pólóban, szalmakalapban, illetve napszemüvegben "nyaralnak" a teremben, tiltakozva a megyei elnökök kiruccanása miatt. Szűcs Lajos "Maszkabálnak" minősíti az eseményt.
Lemondott egy szocialista képviselő Lemondott a szigetszentmiklósi illetőségű Rákosi Katalin szocialista képviselő (idén legalább kétszer is tiszteletét tette a Megyeházán) lemondott, ezért az MSZP helyette a váci Dr. Bóth Jánost delegálja a tízfős frakciójába. Az új képviselő le is teszi az esküt. A szocialisták frakciójában ezzel már három váci illetőségű politikus ül. Koncz Balázs (Jobbik) napirend előtti felszólalásában egyébként Szűcs Lajos szemére hányja, hogy az elnök egyetlen Pest megyei polgárnak sem mer válaszolni helyben és szóban, sőt, egy újságíró kérdéseire sem felelt.
10.29 - Napirend még mindig nincs A fideszesek lehajtott fejjel ülnek, szemmel láthatóan az egész közgyűlés hangulata rendkívül kellemetlen számukra (Takáts László és Edelman György kormánypárti képviselők látványosan újságot olvasnak). A huszonhárom kormánypárti képviselő végül szabálytalanul mégis napirendre veteti a sürgősségi indítványokat, melyek például olyan előterjesztéseket tartalmaznak, mint új bizottságok felállítása. Csanádi Gábor Ferenc, a Jobbik frakcióvezetője a napirendi hozzászólásában gratulál a Fidesznek ahhoz, hogy a megyében most már tökéletes ámokfutást végez és ad hoc alakítja a szabályokat, továbbá a Szent Rókus kórház megszűnéséről beszél. A képviselő gratulál a Fidesznek ahhoz, hogy másfél év alatt nem sikerült reorganizálni Európa második legrégebbi kórházát, annak dacára, hogy a menedzsment több kiváló szakmai forgatókönyvet is összeállított. Ezzel szemben a kórház január elsejétől az államhoz kerül, a Semmelweis-terv pedig semmit sem tartalmaz az egészségügyi intézmény jövőjére nézvést. Csanádi ki is mondja legfőbb aggályát: a belváros szívében fekvő nagy értékű ingatlanegyüttes valószínűleg áldozatul esik a kormány sarcolásának, akár az IMF megállapodás keretében, akár más miatt. Szűcs Lajos válaszában elmondja, a kórházra igenis nagy jövő vár, csak nem tudja, hogyan, de ő odafigyel majd rá. 10.51 - A megye teljes vagyonátadásáról dönt a közgyűlés. Csanádi bírálja a tervezetet, mert az a megye vállalkozói vagyonát is tartalmazza, ami nem tapad feladatfinanszírozáshoz. A jobbikos frakcióvezető leszögezi, semmi logikát nem lát abban, hogy a vállalkozói vagyonelemeket miért veszi el az állam és ha ez így lesz, miből gazdálkodik majd a megye jövőre, pontosabban, ami még egyáltalán megmarad? Koncz Balázs képviselő felszólal és minden képviselőt megszólít, mondván, nagyon bízik abban, hogy a Jobbik hatalomra kerül egy napon, tehát nagyon figyeljenek oda, hogyan szavaznak most, mert ennek egyszer igenis következményei lesznek. Végleg dobra verték a vagyont 10.57. Végleg dobra verték Pest megye teljes vagyonát. a jobbikosok nemmel szavaztak, a fideszesek egyhangúlag igennel. 11.05 Csanádi ismét felteszi a kérdést, miért kellett átadni a vállalkozói vagyont is? Szűcs Lajos azt válaszolja, ők indítványozták az erről szóló törvénytervezet készítésénél, hogy a vállalkozói vagyon maradjon a megyéknél, de a jogalkotó (!) ezt nem támogatta, azzal az indokkal, hogy nem marad olyan feladat a megyei helyhatóságoknál, ami ezt indokolná. 11.35. A koncepcióról szól a vita, illetve az ellenzékiek hozzászólásai, mivel ellenérvek nincsenek. 11.50. Elhangzik egy súlyos javaslat:oszlassa fel magát a közgyűlés! Tíz képviselő (köztük valamennyi jobbikos) igennel voksolnak, huszonhárman természetesen nem támogatják. A nemzeti radikálisok nem fogadják el azt a kormánypárti érvet sem, hogy sokba kerülne egy időközi választás. 12.00. a kormányzó többségnek köszönhetően elfogadták a költségvetési koncepciót. 12.05. A kormánypártiak azt kifogásolják, a Jobbik miért csak felszólalásokban hadakozik és miért nem terjeszt be inkább írásban módosító indítványokat? Csanádi válaszában kifejti, egyrészt nehéz módosító indítványt tenni olyan napirendekre, amiket az ülés reggelén kapnak kézhez a képviselők, másrészt a jobbikos indítványok közül eddig mindössze egyet támogatott a közgyűlés többsége, azt is csak tévedésből (a fideszesek zavartan mosolyognak, egyébként ismét általános derültség hallatszik a teremben). Szűcs Lajos távozásával unalomba is fulladt a közgyűlés hangulata. Néhány szocialista még utóvédharcokat folytat néhány másodlagos kérdésben, a jobbikosok viszont obstruálják az ülést - minden előterjesztést leszavaznak. Csanádi egy rövid hozzászólásban még megjegyzi: "Ennyi volt Pest megye. Köszönjük." barikad.hu |
Központi videók
ESEMÉNYNAPTÁR





























